Bevezetés

Hogy miért is mentünk az idén Kárpátaljára? Talán, mert jövőre lejár az útlevelem, és már az életben többet nem is akartam készíttetni, hiszen évek óta csak olyan vidékekre járunk, ahol csak magyar szót lehet hallani, kivétel talán a Káposztafalvi Mészkőhegység és a Tátra, ott viszont csak a hegyeket járjuk, és beszélgetni ott is csak magyarokkal szoktunk. Így hát gondoltuk idén megnézzük Kárpátalja még magyarlakta területeit, meg persze a Vereckei hágót, ahová az életben minden magyarnak el kell menni. Ezért befizettünk egy rövid 5 napos útra, melytől azt vártuk, hogy egy rövid keresztmetszetet kapunk erről a vidékről, az itt lakó emberekről. A vége az lett, hogy ha még az idén belefér az időnkbe, újra átmegyünk, jövőre pedig újabb útlevelet csináltatunk és elkezdjük bejárni az ismeretlen részeket. Úti naplómtól teljességet ne várjon senki, egy óránál többet nem is voltunk sehol, inkább, hangulatokat, érzéseket, gondolatokat jegyeztem le, ami ott akkor helyben megérintett, eszembe jutott, büszkévé, szomorúvá tett.

2010. július 16.

A gúnyhatáron

8:40 körül indultunk a polgári Outlet Center parkolójától Vásárosnamény, Tákos, Csaroda érintésével érkeztünk meg a határra, ahol már állt egy busz, de mielőtt mi odaállt volna, ők már végeztek, így végül is elsőként érkeztünk a magyar oldalra. Egy másik sorban volt még három-négy személykocsi, itt-ott unatkozó határszolgák. Már fél óra múlva odajött valaki és megnézte az útlevelünket, és már mehettünk is az ukrán oldalra. Hosszas várakozás után odajött egy fehér inges, vállapos 31-32 éves, kontyos, soványkás tünemény és hosszasan beszélt, pattogó, parancsoló hangon, mintha számunkra adna érthető utasításokat. Figyelemmel hallgattuk, bár nem értettünk belőle semmit. Összeszedte útleveleinket és a két példányban kitöltött migrációs lapunkat, mi alapján bárki tudja, hogy mi Ukrajnában vagyunk és nem máshol. Miután ezeket begyűjtötte, peckesen távozott. Mi vártunk és nézelődtünk. Egy terepmintás gyakorlóba öltözött határakármi negyedóra után elfáradt és jobb könyökét a bal könyökére cserélte, és azzal nyomta tovább egy pultra az azon lévő papírokat. Óvatosságát a múló idő indokolta, pár óra múlva, mikor mi már Benén éjszakáztunk, játszi fuvallat kerekedett, s elvitte az asztalon lévő hamutartóból a hamut. Buszunk légkondicionálóját le kellett állítani. Ezt az előző vékony matrjóska anyukájának kinéző szélesebb hölgy közölhette, miközben ő is hosszasan beszélt, és fő fegyverével egy pecséttel ütögette üresen lévő másik tenyerét. Idegenvezetőnk, Derzsy Zoltán, szép, tömzsi magyar gyerek éppen nem volt a buszon, ügyeinket máshol kellett intéznie. Így második sofőrünk fordított nekünk, tized olyan röviden szólva, mint a Nagyezsda kinézetű tette. „Mindent ki kell nyitni, amit a buszon ki lehet!” Végül is rájöttünk, hogy csupán a csomagtartókat érti alatta, ezért a szánkat nem nyitottuk ki, meg a sörösüvegeket sem, a csomagtartókat meg amúgy is kinyitotta sofőrünk, ezt mi amúgy sem tehettük volna, hisz nem szállhattunk le a buszról. Hogy mit nézett meg nem tudom, de megérkezésünk után láttuk, hogy csomagunk már nem ott volt, ahová eredetileg, a bepakolásnál tettük. Nekünk így a nézelődésen kívül nem jutott semmi tennivaló, így hát lassan ballagtak a percek. Végül is előkerült sofőrünk és Zoltán is, akik kiosztották papírjainkat, amit viszont a Nagyezsda hozott vissza azt megelőzően, de nem volt szabad kiosztani, nem tudni miért. Egyszer csak, két óra várakozás után, minden előjel nélkül, valaki intett egyet, és már mehettünk is. A várakoztatás visszaidézte bennünk a régi békeidők kedves pártállami határhangulatát. Visszaidézte fiatalságunk nyaralásait! Köszönjük meg nekik! Köszönjük határszolgák!

Beregszász

Elindultunk hát a most Kárpátaljának nevezett terület felé, amit régebben csak Északkelet-Magyarországnak hívtak. Mintha visszamentünk volna az időben a hatvanas évekbe. Az utak, a házak, a fák is ezt idézték. Az utak kopottak, öregecskék, hullámzanak, de hiányzik belőlük a megfelelő számú kátyú, ami nálunk a európaiság és modern építészet velejárója. A házak, mint a nálunk ötvenes évek végén, hatvanas években épült kocka házak, amikre ráférne már egy nagyjavítás. Érdekes, de a magyar lakta részeken nálunk régi parasztháznak nevezett épületet, istállóval, melléképületekkel egyáltalán nem láttam. A fák összeborulva alagutat képeznek az utak fölött, mint egykoron nálunk is, mikor még nem vágták ki, nem pusztították ki őket. Megérkezünk pár perc múlva Beregszászra, ahol gyorsan megnézünk egy múzeumot, és átszaladtunk a belváros sétálóutcáján. A múzeum épületét még nagyságos Bethlen Gábor fejedelem építette, és a vezérlő fejedelem II. Rákóczi Ferenc megújította. Érdekes itt az utcanevek legyenek akár cirill, akár latin betűkkel írva, megadják a tiszteletet a névadónak, soha nem Rákóczi út, hanem II. Rákóczi Ferenc vagy F. rövidítve. Valószínűleg azóta is újítgatták, javítgatták, mert hát volt benne kolostor, tán még oskola is, az udvarán lévő kosárlabda pálya, fűvel benőtt játszóhely erre utal. Jó néhány éve már, hogy rozsdás pirosra kenték, megszokta ezt is. Eleinte szégyellte, de látva, hogy senki nem nevet rajta emiatt, megszokta. Talán meg is szerette, s úgy gondolja elég öreg ahhoz, hogy úgy öltözzön, ahogy neki tetszik, illetve ahogy egyszer felöltöztették, Bethlen és Rákóczi pedig nem fog szólni a szín miatt, bár ők nem mázoltatták volna ilyenre, de ha az égből letekintenek, ők így is szépnek találják, és örülnek neki, hogy megmaradt magyarnak, még ha a határ átvándorolt rajta, akkor is.

Ami régi az épületben, a tetőzet gerendázata, kéményei, nyikorgó padlója. És ami a legősibb: falai. Vastagok és erősek. Nem számít neki, hogy erdélyi, magyar, török, császári, kuruc, labanc, román, cseh, orosz, ukrán, ruszin katona háborgatja, tudja ő, hogy egy se marad sokáig, ő pedig itt fog állni akkor is méter vastag falaival, miközben fogadást köt a múló idővel, hogy ki lesz a következő látogató

Az épület maga az utcával párhuzamos. Ablaki az utca síkra és az udvarra néznek, három egymásba nyíló nagy terem, az udvar felőli oldalon hosszú az épületen végig vezető folyosóval, a termekben az évszázadok emlékei összezsúfolva, gyufaszálakból, vesszőkből, szalmából készült kis fatornyos templomok, kis ruszin faház, melléképülettel, tutajosok egyszerű vízi járművükön. Zászlók, árpád-sávos, magyar, beregszászi, népi eszközök, pásztorkodással, oktatással, mosással, vasalással, sütéssel, főzéssel, szántással, vetéssel, fuvarozással, állattartással, szőlőműveléssel, tejfeldolgozással kapcsolatban. Közöttük régi írógépek, a szövés, fonás, kender- len feldolgozásának eszközei, bilincsek, kínzóeszközök, cipész-, kovácsszerszámok, famegmunkáló eszközök, díszes vaskályhák, tetejükön mellszobrokkal, régi számítógépekkel keverve. Rádiók, szódás üvegek, petróleumlámpák, szőttesek vegyesen. Rengeteg kép, versek Trianonról, dokumentumok, egyesek csak magyarul, mások csak orosz nyelven.

„Oh, vén Európa, nincs mit ünnepelned,

Míg a szíved közepén él egy olyan nemzet,

Mit szétmarcangoltál vérengző fogaddal,

Húsát, vérét tépted éles karmaiddal”

A fenti vers nem kaphatna helyet csonka ország egy múzeumában sem, a szoclib hisztériázása nélkül, a szomszéd országok eltolvajolt területein, még azzal együtt sem. A Beregszászi Múzeumban megfér. Ukrajnában a magyarok nagyon kevesen vannak az ukránokhoz képest, igaz ebben a városban még fordított az arány. Így hát nem fáj az ukránnak, még akkor se, ha Kijevben a magyarokat ősi ellenségnek tekintik, itt ezen a magyar szigeten minden piros, fehér, zöld, a szó valódi értelmében meg máshogy is. A múzeum hatalmas fénykép anyagán láthatjuk a 39-44 közötti dicső napokat. Láthatunk egy másfél méter széles két méter magas nehéz, vastag, hímzett zászlót, melyet a kecskeméti MOVE asszonyai hímeztek 1939-ben És hát persze ott van a megtorlás is, a máig vérző nép büntetése, azért a vétkéért, hogy magyarnak született. A málenykíj robot, mely megtizedelte a kárpátaljai magyarságot és eltüntette a svábokat, Szibéria, Kelet-Ukrajna gulágjai, lágerei, ahonnan kevesen jöttek haza, és az ott maradók rokonai mai napig nem tudják, hol van eltemetve apa, testvér, fiú, férj. Szóval a beregszászi múzeumban e dokumentumok mind ott lehetnek, hisz a bűnöket nem a mai ukránok, hanem a nagy szovjet nép követte el Sztálin generalisszimusz elvtárs atyai oltalma alatt.

A múzeum dolgozói Ausztráliából szereztek meg néhány nálunk ismeretlen filmet, ezek közül az egyik a felvidéki országrész visszaszerzésének történelmi filmje. Számunkra filléres áron megvehető. Érdemes megvenni és megnézni.

Ha már Beregszászon járunk, nézzünk szét a városban.

Megnéztük a templomot kívülről, mert az ajtaja éppen zárva volt. Falán tábla emlékezik a várost alapító Lampert hercegre, aki nem egész köztudottan Szent László testvére volt. Lam születése nagyon nehéz volt, a római papok nem mertek anyján segíteni. Segített viszont a hozzáértő Lamér aranyasszony, aki uruki szokás szerint Lamnak keresztelte, mivel Lam napján született. Mivel pályája nem igen ismert leírnék néhány részletet belőle. Amit leírok Paál Zoltán Arvisuráiból, vagy az aszerint íródott Bodnár István féle Hun Törzsszövetség történetből merítem. Én igaznak hiszem, aki nem hiszi járjon utána.

*Apjuk I. Béla király utolsó akarata az volt, hogy Géza fia a római kereszténységet, László a Bizánccal való megbékélést, Lam (Lampert) az ősi uruki magyar vallást kövesse. A Lambert nevet a királyi papok akarata miatt kapta, Testvérei, Zsófia és Eufémia Lampertnek hívták, de a királyi tanácsban csak Lam maradt. Három éves korában két kis pulit kapott ajándékba, kiktől idővel egész kutyafalka származott, ezért a köznép kutyás hercegnek nevezte. Lam olyan makacs gyermek volt, hogy még az apja parancsára sem volt hajlandó megcsókolni a papok, sőt az érsek kezét sem, hanem minden ilyen alkalommal elfutott az ünnepélyekről. Ezért az esztergomi érsekség szóbeli javaslatára Lam nevét még csak ki sem ejtették. A legszükségesebb esetekben a korán elhalt testvérük, Lambert vagy Lampert néven szólították. László király soha nem volt féltékeny az öccsére, mert ellensége lett a keresztény túlkapásoknak. Lam kizárólag a koronázás és a temetések alkalmával járt Fehérváron vagy Esztergomban.

Mikor Géza már király lett, Lam tanácsára Bizánchoz közeledett, öccsének Lászlónak leányát, Piroskát el si jegyezte a császár fiával.

Géza halála után, a papok Újra Salamont ültették volna a trónra, aki megígérte a német császárnak, hogy hűbérese lesz és adót fizet neki. Lam 1077. május elsején összehívta Palóc-Vasvárra (mai nevén Ózdra) a Tizedesek tanácsát. Ők felesküdtek a lovagias László királyra. Az Öregek Tanácsa, a Tizedesek tanácsa, és a hadsereg is a papok ellen fordult, a köznéppel egyetemben elfogadtatták Lászlóval a koronát. Lászlót az uruki-mani koronával itt meg is koronázták, de a Fehérváron lévővel csak Salamon halála után.

Géza, László és Lam még 1074-ben megegyeztek abban, hogy az egri és esztergomi egyházmegyéktől független Palóc-Vasvárt az uruki-mani hit és a sámánizmus tanainak védett területévé tegyék. Az uruki-mani egyház püspöke a lázadó Vata unokája II. János lett. II. János testvérei közül az egyik Szakszinban fősámán lesz, feleségül veszi László testvérét, másik testvére Magyarkán pedig a pápa által elismert római katolikus püspök lesz. László és Lam álruhában bejárják az uruki püspökséget, és az elsivatagosodott Gilgames országát is.

Lam herceg 20 éves korában végezte el a Szakszinban megtartott 5 éves sámánképzést, majd utána 4 évig Kálon végezte el a tárkányképzést I. Bélának az is kívánsága volt, hogy Lam a 3 fiús szaporodási elmélet mellett az ősi, 8-as szaporodási törvényt kövesse és a Csákok mintájára ne engedje kipusztulni az Árpád­házat és hogy keresse az uruki-mani keresztényeknek a régi sámánizmussal való megegyezését. A fent említett un. hármas királyság kialakítása miatt Lam herceg javasolta azt is, hogy a Magyarkáról hozatott aranyművesekkel a Szent-István-i aranyabronccsal Dukasz Mihály aranyzománcos koronáját az uruki-mani belső Gilgames koronával össze kell szerkeszteni, hogy a hármas-királyság eszméjét ezzel is jelképezzük. Ekkor kezdett Lam tizedesi intézménye által erőre kapni a Korona elmélet, amely bennünket a sima gilgamesi koronához kötött. A sima abroncskorona Urukból került Tuspába és az Álmos-ház tulajdonába, amit aztán minden király a saját ízlése szerint díszített. A Gilgames-koronát mindig a legbiztosabb helyen, Vasváron őrizték, mivel ezen hely soha nem volt veszélyeknek kitéve Lam herceg már tárkányképzős korában is a közös Álmos-Lebéd-ház külügyeit irányította. Amikor Kálmán uralkodása alatt újból esedékessé vált a Szentföld visszafoglalása és Palesztina felszabadítása az arab világ megszállása alól, a nyugati papság és a pápaság hívása után megjelentek az első keresztes hadak, akik Zimonynál fosztogatni kezdtek. Lam herceg serege azonban kiűzte őket az országból. A nyugatiaknak meg kellett tanulniuk, hogy Magyarország nem barbár ország, ahol a Szentföld felszabadítását megkezdhetik.

Lam Turi, Szakszin és Magyarka térségével tartotta a kapcsolatot. Gát-Füzesgyarmat és az Urálbérc Örege között sokszor volt úton. A hírközlési értesítésekben Lam herceg bevezette a palóc rovások használatát, amely csak kevéssé tért el a marúzok, daragúzok és székelyek rovásaitól. Nagyállattartásban pedig bevezette a párosrovások rendszerét, hogy a mezőgazdaságok tizedeseinek az elszámolását is megkönnyítse. Az ország népe a papi és hivatali latin írás mellett az ősi rovásírást is használta. Ezt a nép még egyszerűbben udvari és kézműves rovásoknak hívta. A latin írás csak Pannonföldre és a püspöki székhelyekre terjedt ki. A rovásírás Lam várától (a mai Hainburg) egészen Magyarkán át Almák-Atyja birodalmáig terjedt. Megjelent Lam által a rovások formájában me továbbadott világoi irodalom is.

Lam tanácsára nem ellenezte a papok nősülését, ebben Rómának sem engedett.

Lamnak Kolaj nevű feleségétől 12 fia és 6 leánya született. Tőlük 24 unokája származott, akiknek mind csakis az Arvisura naptár szerinti neveket adott. Fiai voltak: Bellény, Csucsom, Dernő, Gencs, Imola, Ladány, Rőce, Bolyk, Kelecsény, Csetnek, Uza és Kobéla. Lányai voltak: Almágy, Betlér, Gerlice, Gortva, Jósva és Hisnyó. Unokái: Madaras, Derencsény, Dobra, Gócs, Cikó, Leste, Oskó, Doma, Feled, Bugyik, Lubény, Pozsáló, Bebek, Csaszó, Okolicsány, Cserencsény és Zsedény a szüleik mellett tanulták meg elődeik igen nehéz mesterségét. Lam herceg a vasművelők birodalmában és azoknak a kisegítő tizedeiben egy-egy községet alapított utódai számára, amelyeket teljesen kiépített. Lam a vaskőbánya és vaskohók vidékén és azok kiszolgáló termelőhelyein a gyermekeivel együtt ipari létesítményeket alkotott, amelynek Vasvár volt az elosztó központja, és Magyarország ipari és gazdasági ereje. Fiai között, tárkány ellenőrzés céljából tíz tárkánykerületet osztott szét létesítményeikkel. Bellény volt az, aki a keleti kereskedelmet intézte Szakszin, Magyarka, Füzesgyarmat és Ordosz irányába. A hármas királyság elve alapján a lóállásokat és azok pihenő helyeit szervezte meg. Ebben a besenyő és kun társadalom is nagy segítségére volt. Mintaképül a Selyemút szervezettsége szolgált. Csucsom nyugati irányban és délre intézte a tárkány kézművesség és kereskedelmük dolgait, míg a fennmaradó tárkánytömény kerület: Dernő, Gencs, Imola, Ladány, Rőce, Bolyk, Kelecsény, Csetnek, Uza és Kobéla fiai között lettek szétosztva.

A besenyőkkel, kunokkal, fekete úzokkal vérszerződést kötöttek, hogy az ellenségeskedést beszüntessék, megeyeztek velük hogy szükség esetén lovas csapatokat küldenek segítségül.

Óriási munkát végzett László és Lam, hogy a hűbéresi adóztatást elkerüljük. Létrehozták a váradi kiskirályi nyilvántartó hivatalt, így elérték, hogy a pápa érdekkörébe tartozzunk és mentesítsük magunkat a német császárság adminisztrációjától, a mainzi érsekség adóztatása alól.

Lam az egész életét a gazdaság megerősítésének szentelte. Minden erejét az épületfa szállítás, a vasgyártás, az aranytermelés növelésére szentelte. A mesterembereket tízes csoportokba szervezte. Ezzel megnövelte a szervezettséget, termelékenységet. A vasgyártásban öt fő szolgálta ki a pesteket, másik ötz a favágással foglalkozott.

Élete végéig a a sóhivatal vezetője, a Váradi kúria parancsnoka, a külügyek intézője volt.

Lam erősen hitte, hogy a Föld gömbölyű, amivel egyébként László király, sőt a palóc nép is tisztában volt. Ettől egy percre sem tágított, még az 1080-as, Váradi-Kúriai tanácskozáson sem. A papság Róma elgondolása szerint szigorúan vallotta a Föld korong voltát, míg a hercegek ezen csacskaságukért kinevették a püspöki kart. Ezért László halála után szóba sem jöhetett Lam királlyá koronázása.

Kálmán uralkodása alatt figyelmeztette a Királyi tanácsot, hogy seregünk a nyugattal szemben bármikor felveheti a versenyt, de kelettel szemben nem, mert ők még a magyarság régi harcmodorában támadnak. Kálmán mikor seregeivel ment az orosz Rurik-ház testvérharcaiban igazságot tenni valójában nem ellenségeitől, hanem a kunoktól szenvedett vereséget.

Lam herceg az 1119-ik évet Palóc-Vasváron, már csak fekvőbetegként töltötte, de szellemileg még teljesen friss volt. Utolsó munkájaként a kézműves társadalom részére megszervezte a heti, a havi és országos vásárok tartását. Könnyű volt neki ezen feladatot végrehajtani, hiszen egész életében a tizedek megalapításán dolgozott és tárkányai érdekében az egész országot bejárta. Ezzel sikerült végrehajtani testvéreinek, Gézának és Lászlónak az elgondolásait .

Lam herceg sok munkája közepette is ragaszkodott Álmos és Madaj asszony életmódjához, vagyis hogy hús nélküli ételeket fogyasztott, s azt is csak mértékletesen, ezért Géza és László király testvéreit is túlélte. Bizánc és Róma papsága a Lambert vagy Lampért néven emlegette a jelentésekben, de a köznép és 24 Hun Törzsszövetség népei előtt az uruki-mani neve csak Lam maradt. Lam herceg, aki az ország anyagi helyzetét 43 évi munkájával rendbe hozta, 1120-ban, a medvetor 5. napján hunyt el. Hun szokás szerint Ózd-Vasváron hamvasztották el és legkedvesebb vadászterületén, Murány környéki várában helyezték el a porait putnoki emberfejes rátóban.

II. István Kálmán fia az apja és a Lam által létrehozott értékekből élt, Lam halála előtt megeskette, hogy a külső ügyeket Lam fia Bellény intézze. Unokája Pozsáló Budavár rejtett alagútrendszerében felállította a Magyar Törzsszövetség és a Hun Törzsövetség nyilvántartását.

Ezek jutottak eszembe az emléktáblánál. És azon tűnődtem, miért is épített város pont ide.Az Alföld gazdagsága mellett a szőlő, a szőlődombok, a Kárpátok közelsége, az arany, a Tisza, mint épültfa szállító vízi út, Út az őshazába, kapcsolat a keleti magyarokkal, kellő távolság Rómától, és a hozzátapadó mocsoktól.

Beregszász nevétől eltérően magyar volt és az is maradt. Példája a magyar történelemnek és befogadó szeretetének. A ruszinok, Rákóczinak kedves népe volt, nem akarták elüldözni azokat, kikkel évszázadokon keresztül együtt éltek.

Talán csak a zsidók tűntek el akiket szintén jó szívvel tartott el ez a bőkezű, adakozó föld. És hogy ők is jó szívvel voltak, az is látszik a Múzeumban. Az 1830-as évektől a szovjetig működött az a jótékonysági szervezet, mely biztosította, hogy a rászorulók egy tál meleg ételt kapjanak naponta. Nézegetem a fenntartók neveit. Nagy részük zsidó lehetett. Egy-két magyar főúr. Néhány magyar, sváb polgár. És persze szerepel köztük egy Schönborn is, akik nem tudom milyen emberek voltak, de ezt a nyakas kuruc népet meghagyták olyannak, amilyen volt, nem hiába e vidék nagy része református maradt, 150 ezerből legalább is 120 ezer.

Beregszászon lépten nyomon találkozunk magyar emléktáblákkal, Petőfi szobrával, emléktáblájával, Szent István szobrával, az Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színházzal, Kazinczy emléktáblával, A Magyar Egyetemmel és ki tudja még hány emlékkel találkozhatunk pár perces sétánk alkalmával. Nincs messze, tessék megnézni!

Csetfalva

A közeli Csetfalván álltunk megegy régesrégi templomnál, mely ha mesélni tudna, hát sokat mesélhetne. Keskeny egyhajós. Vastag falait a reformátusok lemeszeték így megőrizte a freskóit, melyből egyet, egy olyn négyzetméternyit ki is bontottak. A karzat ráépült a templom jobb oldali faláraezzel is szűkítve a teret, fölötte a kazettás menyezethasonlít a tákosi, csarodai templomokéhoz. Előtte áll a harangtorony. 16 lába embernyi vastag. Állítólag régi malomköveken állanak, de ez nem látszik. Nem törődnek a múló idővel. Magukba szívták a történelmet és a rohanó időt, és az arra alkalmas embert visszaszitálják a régmúltba, elfeledtetik a jelent, és mondják, örökké itt leszünk. Az út túloldalán iskola, valamelyik magyar ökomenikus szeretet szolgálat újíttatta fel, látta el vizes helységekkel, sajnos nem jegyeztem meg melyik, de így is köszönet nekik.

Bene

Szállásunk.** Három szobában lakunk öten. Házigazdáink Vilmos és Szvetlána felelős munkával táplál minket. Vilmos magyar, Szvetlána magyarrá lett, ami abból is kitűnik, hogy otthon magyarul beszélnek ők is meg a gyerekeik is. Vilmos, ha ideje engedi Budapesten dolgozik, lányuk meg ott tanul.

Este a Faluházban voltunk. Maga ház és a berendezése nem jött volna létre, ha XI. kerületiek nem segítenek benne.

A faluház előtt a hét vezér faszobra, érdemes megnézni. Mokány magyar arcok, kemény tekintettel néznek a jövőbe, de testükben ott van a múlt keserve és minden bánata. És persze, ha soká nézzük őket, bennük van a büszkeség is, mely aztán minket is átjár, mert így koholt határon átszorítva is, magyarok vagyunk. A legöregebb, legszomorúbb, legmegtörtebb talán Álmos, aki féli a jelent és a jövőt: jaj Istenem, mit is csináltam, Istenem segítsd meg ezt a nagyszerű népet, hagy éljen és szaporodjon vígan e hazában, mely az örök időktől fogva a miénk, de örökké el akarják venni majd tőlünk, mert e föld a legnagyszerűbb, leggazdagabb azok közül, miket valaha is  teremtettél, és adtál a te választott, és benned egyedül, és érdek nélkül hívő népednek, a magyaroknak.*****

**Bene:  Magyarlakta település a Bergszászi járásban a Borzsa folyó jobb partján. Bergszásztól, a járási székhelytől 12 km-re az Ungvár-Rahó országút mellet fekszik. Saját állomása van a Bátyu-Nagybocskó vasútvonalon. Lakossága 1430 fő.

Bene első laki az egykori beregi erdőispánság erdőkitermelői és faúsztati voltak. Első írásos emléke 129-ből való, mikor IV. Béla király egykori okmányában, egy adománylevélben említik a János és Márton famíliák birtokaként.A község nevét a néphit szerint Árpád egyik vitézéről, Benéről kapta, azonban valószínűbb,hogy egyik korai földesura, Benedictus latin nevének első két szótagjából származik. 1567-ben a tatárok 47 portáról hurcoltak el emberket és csak öt lakott telek maradt épen. 1657-ben II. Rákóczi György lengyelországi hadjáratát megbosszulandóLjubomirski György hetman seregei perzelték fela környéket., így többek kzött Benét is porrá égették. A község hamar feltámadthaló poraiból, hiszen már a XVII: század utolsó felében virágzó településként említik. Erre utal egy korabeli pecsétnyomó is.

Gazdasági életét a mezőgazdasági termelés, ezen belül a kertészet és a szőlészet határozta meg. A hegy lankáin az egyik legősibb foglakozás a szőlőművelés.

Bene lakossága különböző vallási feleketetekhez  tartozik. Nagy múltú római aktolikus egyháza (1333-ban már papjuk volt, szerepel a különböző pápai tizedjegyzékekben) a reformáció után megszűnt, és csak  a XIX. Század második felében szerveződött újjá. Előbb Sárosoroszihoz tartozott, majd 1934-ben a görög katolikusokkal együtt felépítették templomukat.

A benei hitközség 1552-ben reformálódott, és 1593-banmár anyaegyházként szerepelt. 1600-ban a református gyülekezet iskolával rendelkezett. A reformátusok birtokolják a  XIV. század második felében épült kőtemplomot. A késő gótikus templom keletre néző szentélye a nyolcszög három oldalával záródik és keskenyebb a hajónál. A falakat támpillérek erősítik. Az épület nyolcszög alaprajzú, háromszintes torony egészíti ki. A templomot, amely 1567-ben a tatárok, 1657-ben a lengyelek gyújtogatásának áldozata lett, 1670-ben állították helyre. Az egykori boltozat helyett fából készült, festett sík mennyezetet kapott, tornyára ekkor építették a barokk stílusú sisakot. Eltűntek a falakat kívülről és belülről díszítő freskók. A famennyezet az 1782-es tűzvészkor pusztult el, a tűzvész után csak a XIX. Században újították fel. Bene határában van egy hely, ahol Esze Tamásék gyülekeztek és indultak toborzó körútjukra. Ezt a helyetZászlóbontás helyének nevezik

Ma a községben magyar nyelvű iskola, orvosi rendelő, gyógyszertár, gyermekotthon működik, valamint a nemrég átadott faluház, amely otthont ad a polgármesteri  hivatalank, a könyvtárnak, különböző kiállításoknak és rendezvényeknek. A faluban jelenleg 16 családi ház fogadja a túristákat.mind az utazási irodákkal, mind a a személygépkocikkal ideérkrzőket. Kárpátaljára érkezve az idelátogatók találkozhatnak a hagyományos magyarvendégszeretettel. A vendéglátó házakabankétágyas szobák fogadják az utazót. Rendelekzésükre áll konyha és fürdőszoba. A vidékre jellemző az az ételek különleges ízvilága. A magyros vendéglátás mellett a község turisztikai látványosságairól is híres. Ezek egyike a Borzsa folyó, amely partja néhány esztendejeaz Aréna ifjúsági táboroknak ad otthont****,illetve a határában emelkedő Kelemen-hegy.Több helyi monda ­­­***él Benében a titokzatos kelemen-hegyről, amely állítólag tele van Zete király kincseivel. Kadacs vitéz mondája, a Kelemen-hegy belsejében levő kincseket említi. Ez utóbbi szerint a salánki országgyűlés után a Rákóczi család rejtette el a hegyen a kincseit.******

Lehoczky Tivadar, vidékünk lelkes polihisztora szerint a hegy tövében áll a templomos lovagok rendháza, akik a folyón való átkelést vigyázták. Többen is megpróbáltak akincsek nyomára bukkanni. Így 1936-1938 között a királyházi vasutasok, majd néhány éveaz egyik helyi vállakozó próbált szerencsét. Ők nem találtak semmit, ami azonban semmit nem von le a táj és a kincskeresés szépségéből.

A Faluházban megnéztük a benei színjátszó gyerekek műsorát. A gyerek színjátszókat nem feszélyezik csonkaországi szabályok, szabadon nyúlnak sikamlós paródiákhoz, villámtréfákhoz, bohózatokhoz a polgári Pestet idézve, jókedvre derítve nem csak a közönséget, hanem saját magukat is.

Utána egy-két pohár bor. Később a szúnyogok hazazavarnak. Szerencsére fel-feltámad a szél, nemcsak enyhít, de a vérszívókat is elzavarja.

*** Kadacs vitéz

Bene egykor a Borzsa folyó két partján terült el. A falu egyik fele a hegynek az aljában húzódott meg. Az egyik hegyen, a mai postaépület felett, büszke vár állt. A város gőgös urának volt egy gyönyörű szép lánya. A várkisasszony nagyon szeretett kilovagolni a Borzsa túlsó oldalán elterülő rétre, ahol senki sem zavarta.

Egyszer Rákóczi seregéből egy kis csapat a munkácsi várba igyekezett. A csapatot Kadacs vitéz vezette. Mire a vár alá értek, a katonákat már nagyon megviselte az út, ezért letáboroztak egy patak partján Bene és Csetfalva között.

Amíg a katonák pihentek, addig Kadacs vitéz széjjelnézett a környéken. A véletlen úgy hozta, hogy a várúr lánya éppen akkor lovagolt ki a Borzsa partjára. Kadacs vitéz észrevette a gyönyörű lányt, hozzálovagolt és megszólította. Beszédbe elegyedtek. A lánynak megtetszett az ifjú, s az ifjúnak is a lány. Másnap is, harmadnap is találkoztak, s szerelmük egyre mélyült.

A várúrnak feltűnt, hogy a lánya oly gyakran jár lovagolni. Egy alkalommal utána küldte bizalmas emberét, hogy lesse ki, hová megy a lány. Így tudta meg, hogy az bizony találkára jár, s nyomban megtiltotta neki, hogy ezután kíséret nélkül hagyja el a várat. Kadacs vitéz hiába várt szerelmére, az csak nem jött. Az ifjú nem tudta, mi lehet az oka kedvese elmaradásának. Kétségbeesésében elhatározta, hogy elmegy a várúrhoz és megkéri a lány kezét. Így is tett. De amikor a várúr megtudta, hogy mi járatban van, rettenetes haragara gerjedt. Azt felelte, hogy nem ilyen jött-mentnek szánta egyetlen gyermekét, és kidobatta Kadacs vitézt a várból.

A leány pedig hiába sírt, könyörgött, hogy adja őt apja feleségül az ifjúhoz, a várúr szívét ez még jobban megkeményítette, s dühében kolostorba záratta szerelmes lányát.

Kadacs vitéz eközben elhatározta, hogy csapatával megtámadja a várat és kiszabadítja kedvesét. Négy katonáját előreküldte, hogy fürkésszék ki, hol van a kedvese, nehogy megsebesüljön a harc közben. Emberei szomorú hírrel jöttek vissza: megtudták, hogy a várúr kolostorba záratta a lányát. Másnap, amikor az apácák a kolostorból a templomba mentek, a lány kiszökött a menetből, és az éppen megáradt borzsába vetette magát.

A vitéz úgy érezte, hogy nincs tovább értelme az életének. Amikor társai egy kis időre magára hagyták, kardja markolatát a földbe szúrta és beledőlt az éles fegyverbe. Katonái már holtan találták. Bosszút álltak vezérükért. Elfoglalták és földig rombolták a várat, megölték gőgös gazdáját.

Az egykori erődítmény romjai még ma is láthatók. A kis patakot pedig a nép a szerelmes vitézről Kadacs pataknak nevezte el.

*** Kelemen-hegy története

Valamikor réges-régen a Hadaricska hegy tetején vár állott, amelyben a gazdag és fösvény Zeta király lakott három gyönyörű szép lányával. A lányok már eladósorban voltak Jöttek is a kérők a várba, de a király nem adta a lányait, mert hozomány is járt volna velük. S a fösvény Zeta nem akarta megcsonkítani a vagyonát. Mindegyik kérőben keresett valami hibát, hogy kikosarazhassa.

Egyszer egy fiatal, délceg királyfi érkezett Zetához, és megkérte a legkisebbik lánya kezét. De mert hallotta, milyen fösvény a király, rögtön mondta is, hogy nem kell neki hozomány. Zeta erre szörnyű haragra gerjedt, s megparancsolta szolgáinak, hogy dobják le a királyfit a vár faláról a mélybe. Zuhantában a királyfi megátkozta a királyt, hogy temesse maga alá a vára őt és a kincseit. Alighogy kimondta, hatalmas földrengés, nagy dörgés-villámlás közepette a szikla, amelyen a vár állott, a várral együtt lezúdult a Borzsa túlpartján levő mező kellős közepére. Hegy lett belőle, maga alá temette Zeta királyt, a lányait a kincseit, az egész várat.

Hosszú évek múlva egyszer egy Kelemen nevű fiatal juhász a hegy közelében legeltette a nyájat. Miközben furulyázott, néhány juh elbitangolt. A juhász keresésükre indult, s estére egy híján meg is találta a juhokat. Rábukkant a hiányzó bárány lábnyomaira is, amelyek a hegyre vezettek. Követte a nyomokat. Egy nyitott vasajtóhoz ért, mögötte barlang szája tátongott. Bentről báránybégetés hallatszott. A fiú belépett a barlangba, s a vasajtó nagy csikorgással nyomban bezárult mögötte. Egy nagy szakállú öregember jött elő, és így szólt hozzá: "Ha ide bejöttél, innen már soha többé nem mehetsz ki. Ne félj, jó sorod lesz. Ezt a hét kád kincset kell őrizned. De vigyázz, hogy senki el ne mozdítsa a kádakat, mert mindegyik egy-egy tengerszemet takar. Ha valamelyik kád elmozdulna, a tengerszem vize elöntené a falut, elpusztítana mindent a környéken."

Közben az öreg juhász a fia keresésére indult. A nyomok után eljutott a zárt vasajtóhoz. De hiába verte öklével az ajtót, nem nyílt ki. Ettől kezdve minden éjfélkor elment az ajtóhoz. Néhány nap múlva a dörömbölésre kijött a nagy szakállú öregember, és azt mondta neki, hogy a fiának jó dolga van, de soha többé nem mehet haza, mert örökre itt kell maradnia őrizni a kincseket. György napkor azonban kinyílik az ajtó, s a fia pár percre kijöhet, akkor majd beszélhet vele. Így is történt: György napján az öreg viszontlátta a fiát. Attól kezdve, amíg csak élt, minden György napkor felment a hegyre a barlang elé, hogy néhány szót váltson a fiával.

A hegyet a beneiek a juhászról Kelemen-hegynek nevezték el.

A vasajtó azóta is kinyílik minden György napkor, kilép rajta Kelemen, lenéz a falura, majd visszatér a barlangba őrizni a kádakat.

****** Kuruc kincsek a Kelemen-hegyben

"A benei hegyek között keress egy Kelemen nevű hegyet. Menj a napkelet felől való oldalára, s rátalálsz ott egy kősziklás helyre. Ez alatt van egy pince elrejtve. Ha szemesen megkeresed, ráakadsz, mivel ez a kő kisebb termetű a többinél. Ha ráakadtál, bújj be a vasajtóig, de husángot is vigyél magaddal, nehogy bajod történjék, mert az ajtó előtt van egy kifaragott ősz ember képe, aki úgy látszik, mintha eleven volna.

Ha az ajtót akarnád nyitni, mindjárt fejen vág, azért előbb üsd ki kezéből a buzogányt. Azután a lakatnak a kulcsát megtalálod a felső küszöbön. Nyisd ki, de az ajtón belül találsz két fekete kutyát, amelyek fogaikat vicsorítván mozognak, ha feléjük mégy.

Ne félj tőlük, mert kőből vannak kifaragva. Belül semmit sem találsz, csak vaskádat kongó tallérokkal. A vaskád tetején ül egy veres eb, de ne félj tőle: márványból van, csak kő.

Ugyanott balkéz felől van egy ajtó, amely be van vakolva, de arról megismered, hogy a vakolás veres.

Taszítsd be dorongoddal, akkor leesik az ajtó felől a láncos golyó. Találsz ott hat kádat, amelynek ezüsttel van fedve a háta.

A hetedik kádon, melynek arany a fedele, van egy ajtó ebben vannak a kulcsok. A hetedik kádban temérdek arany és drágakő van. A kád körül tizenkét fegyveres vitéz áll kivont karddal.

Én, Vitéz Nagy János lévén, kuruckodtam és ott laktam négy esztendeig mint a kincsek őrzője. Laktunk abban a hegyben tizenketten.

Még mielőtt laktak ott harminc legények, laktak tehát összesen ötvenegyen és így takarodott oda a sok pénz.

Én, Vitéz Nagy János, aki hagyom ezeket fiamra, szörnyű átkot mondtam fejemre, ha ezek nem igazak."

**** Aréna - Kárpátaljai Ifjúsági Fesztivál és Szabadegyetem

Kárpátalján a nyár legjelentősebb múltra visszatekintő fiataloknak szóló rendezvénye az Aréna Fesztivál. A Fesztivál története pontosan 6 évvel ezelőttre, 2001-re nyúlik vissza. Ekkor volt az első sátortábor, Beregszász melletti Bene községben.

A 2007. évi Aréna Fesztivál programja:

Azt szeretnénk, ha az Aréna egy olyan fesztiválként jelenthetne meg a fiatalok előtt, ami nemcsak a zenéről, hanem a gondtalan együttlétről, a színes, változatos programokról is szól.

A rendezvényen az alábbi programcsoportok kapnak helyet:

Sportprogramok
Napközben egy igazi játszótér várja vendégeinket, ahol a labdajátékoktól át a vidám vetélkedőkön keresztül minden a résztvevők kellemes időtöltését szolgálja.

Turisztika
Az Aréna küldetése, hogy a helyszín és a környék nevezetségeit megismertesse a fiatalokkal. A Kárpátok és környéke ideális helyszín a természeti értékek, Kárpátalja megye és az ország jellegzetességeinek bemutatására.

Kulturális programok
A szervezők célkitűzése, hogy sokszínű program várja a vendégeket.  Kiemelt figyelmet szentelünk a közönség bevonásával zajló eseményeknek, hagyományőrző programoknak is.

Közéleti programok
Lehetőséget kívánunk adni a fiataloknak, hogy találkozhassanak közéleti szereplőkkel, politikusokkal, akikkel beszélgethetnek és megismerhetik gondolataikat.

Életmód-programok
Kiemelt figyelmet szentelünk a megelőző programoknak, illetve a fogyatékkal élők helyzetének. Fel szeretnénk hívni a fiatalok figyelmét az egészséges életmódra.

Zenei programok
Vendégeink szórakozását több zenei irányzattal szeretnénk színesíteni. Egy nagyszínpaddal, egy kisszínpaddal és zenei sátorral várunk mindenkit.

Környezetvédelem
A rendezvényt fel szeretnénk használni a környezetvédelem aktuális kérdéseinek bemutatására, a szelektív hulladékgyűjtés népszerűsítésére.

Egyéb programok
A végleges programok összeállítása során támaszkodni kívánunk a hallgatók és támogatóink véleményére, javaslataira.

Az idei fesztivál húzózenekaraként a magyarországi Tankcsapda zenekar tekinthető.

Bővebb információk: http://www.arenaprodukcio.extra.hu/ 

Szoborpark

*****Benei faluház, s a mellette kialakított szoborpark nem csupán turisztikai látványosság, de a helybéliek büszkesége is. Az elmúlt vasárnap egy újabb szoborcsoportot avattak itt: ezúttal a hét vezérnek állítottak emléket. (A szoborcsoport alkotója Pintér László sárvári fafaragómester.)

Ez az emlékhely ezentúl hirdetni fogja Benében is, hogy ezeregyszáz éve van itt magyar múlt, a helybéliek vallják és életükkel, munkájukkal bizonyítják, hogy van magyar jelen, a felnövekvő nemzedék tenni akarásával, hűségével pedig azt hirdeti, hogy van itt magyar jövő – fogalmazott ünnepi köszöntőjében Zubánics László történész, a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet elnöke. Ehhez viszont, mint azt honfoglaló őseink is tették, mindenkor a közösség érdekeit kell előtérbe helyezni.

Nagyra értékelte beszédében a honfoglalás (és nem hódítás, mint ahogy némely nyugati történetírásban tévesen fogalmaznak) jelentőségét Scherczer Károly, a Beregszászi Magyar Konzulátus konzulja, aki beszédében kiemelte a honfoglalás európai jelentőségű politikai következményeit is, hisz így ebben a térségben nem jöhetett létre egy hatalmas szláv birodalom.

A honfoglalással kapcsolatos történetírás különbségeiről, a magyarok eredetéről szóló elméletek rejtélyeiről, a további kutatás fontosságáról beszélt Dupka György, a MÉKK elnöke. Van mit, és van hol kutatni, hívta fel a figyelmet a szónok, hisz számos múzeumban, így Kijevben is feldolgozatlanul hevernek azok az anyagok, amelyek új irányt is adhatnának a magyar múlt kutatásának. Az egyik etelközi sírban talált tarsolylemez övveretén például előkerült az ősmagyarok imája is, amely rovásírással az alábbi szöveget tartalmazza:  „Mi atyánk, Istenünk, bennünk van országod, előttünk szent neved, törvény akaratod. Minden napunk gondját magadon viseled, bűneinket, mint másnak, nekünk elengeded. Te kezed vezet kísértéseken át, lefejted rólunk a gonosz jármát. Tiéd a nagyvilág összes hatalma, üdve mindöröktől kezdve, legyen mindörökké.” Az ima vélhetően 410–460-ban íródott, s nagy a valószínűsége, hogy a honfoglaló vezérek is ismerhették.

A köszöntéseket, szavalatokat követően Szuhán András, Bene  polgármestere leleplezte le a Pintér László fafaragó mester tiszteletére felállított emléktáblát, majd a honfoglaló vezérek szobrait, a résztvevők pedig elhelyezték az emlékezés virágait. Orbán Sándor református tiszteletes Isten áldását kérte a szoborcsoport alkotóira, a park megálmodóira, s mindazokra, akik ide látogatnak, s fejet hajtanak őseink emléke előtt. Megható volt a vendégek – Molnár Gyula (Egyházashetye), Szilágyi Sándorné és Szabó István (Szombathely) szavalata, éneke.

Az ünnepség záróakkordjaként a MÉKK Munkácsy Mihály Képzőművészeti Egyesületének tagjai nevében Fusch Andrea és Réti János megköszönte, hogy a település az elmúlt évben nagy vendégszeretettel fogadta a művészeti tábor résztvevőit. Ezt megköszönve Réti János egy itt készült, a Borzsa-partot megörökítő festményt adott át a polgármesternek.   

A jövőben a vendégszeretetükről híres benei lakosok mellett immáron a hét vezér is várja az idelátogatókat.

(utóbbi cikk Kósa Esztertől)